Komlósi Oktatási Stúdió

Műhelytanárunk kitüntetése

Felsorolni is nehéz lenne, mennyi korábbi diákunk és tanárunk részesült már valamilyen szakmai elismerésben. Legutóbb műhelytanárunk, Suba Kata munkásságát díjazta a Magyar Sportújságírók Szövetsége. A Magyar Televízió korábbi, a Sportrádió jelenlegi szerkesztő-riporterét Borbély Zoltán méltatta a díjátadón. Alább ebből idézünk egy részletet.

Az Első Magyarországi Sportriporter Stúdióban, 1990-ben, Hajdú (később „B”) Istvánnal, Faragó Richarddal (szigorúan „a”-val!), Várhegyi Ferenccel, Kiss Kingával és e sorok mondójával végzett, 4,7-es átlaggal, „jeles” eredménnyel.
Immár 33 éve került a TeleSport szerkesztőségébe, először a szerkesztő munkatársaként, később szerkesztőként, majd felelős szerkesztőként.
Milyen érdekes, hogy első főnöke, éppen a díj névadója, Gyulai István volt, aki talán Magyarország egyik, ha nem a… legjobb televíziós sportriportere volt, akinek humora és ifjúság szeretete legendás volt! ( Nevéhez fűződik „A kis Pötzsch hogy megnőtt tavaly óta!” , amelyhez csak kevesen teszik hozzá az igazi poént: „Amióta Jutta Müller kézbe vette”, vagy a „Messzire száll a finn gerelye” örökbecsű sportriporteri elszólások) A hat „komlósis” gyerek első lépéseiért, Kovácsi László, zseniális tanítómesterünk „kvázi tutor”-ként felelt. Kata, a 25 év alatt, több mint 10 főnököt szolgált. Vitray Tamásnál lett először „válogatott”. Számos szakmai díj tulajdonosa, az „Év TS Embere”, az MTV és a Magyar Rádió nívódíjasa, az első igazán népszerű reggeli rádióműsor, a „Reggeli csúcs” szerkesztője. (Neki köszönhető egy akkor még ismeretlen fiú banda első interjúja, amelyet én készíthettem, az együttes neve: Irigy Hónalmirigy és egy nyolcadik kerületi rendőr első Sportvarázs-béli szereplése, „Rendőr aerobic” címmel, főszereplő: bizonyos Schobert Norbert rendőr hadnagy)
A 2005-ös évben, a MOB, média nívó díjjal jutalmazta, míg 2011-ben elnyerte a számunkra legrangosabb (természetesen immár a Gyulai István – díj után!) elismerést, a Kovácsi László Média díjat!

Gratulálunk a 2023 májusában elnyert Gyulai István-díjhoz!

Scroll to Top